Parma Kenguru
Az egyik legkisebb testű, és hazánkban szintén könnyedén tartható kenguru faj. Akinek kisebb a területe, inkább a Parma kenguru tartását ajánljuk. Kedves, nagyon hamar szelidülő faj, és hozzáférhető is.
A Parma-kenguru, más néven fehérnyakú kenguru (Macropus parma) a kúszóerszényes-alakúak rendjébe, ezen belül a valódi kenguruk családjába tartozó legkisebb termetű kengurufaj (wallaby). A fajt sokáig kihaltnak hitték, azonban az 1960-as években két populációját is felfedezték az ausztrál kontinens Új-Dél-Wales tartományában.
George Robert Waterhouse brit természettudós írta le és nevezte el 1846-ban. (Új-Dél-Wales déli partvidékének egyik legelső gazdasága az 1836-ban alapított Parma farm volt.)
Parma wallaby (Macropus parma), among ferns. New South Wales, Australia
Előfordulása
A Parma-kenguru Ausztrália lakója, a Nagy-Vízválasztó-hegység kemény levelű, dús aljnövényzetű erdőségeiben él Új-Dél-Wales tartományban, de ritkán a száraz eukaliptusz erdőségekben és az esőerdőkben is találkozhatunk vele. Új-Zélandon régebben betelepítették a Kawau-szigetre, itt „fedezték fel” újra 1965-ben.
Külleme
A Parma-kenguru a Macropus nem legkisebb képviselője. Tömege 3,2 – 5,8 kilogramm között mozog, hossza mintegy fél méter (dússzőrzetű, feketés farkával együtt a duplája). Szőre szürkésvörös, feje és háta inkább szürke, hasa vörösesbarna. Könnyen összetéveszthető a nagyon hasonló, bár zömökebb és rövidebb farkú vörösnyakú patkánykenguruval – feltehetően azért is hitték sokáig kihaltnak, mert a megfigyelt egyedeket ez utóbbi fajjal azonosították. A Parma wallaby jellegzetességei: fehér torok és mellkas, valamint az arcán fehér csíkkal rendelkezik. A szürke-barna hát és a vállak, a sötét hátsó csíkkal, amely a hát közepéig terjed, szintén meghatározó tulajdonságok. A hímek általában nagyobbak. A hímek mérete általában 482–528 mm, míg a nőstények 447–527 mm. A farok hossza a hímeknél 489-544 mm, nősténynél a farok hossza 405-507 mm. A hímek súlya 4,1–5,9kg, a nőstények pedig 3,2–4,8kg.
( Hume, 1999 ; Maynes, 1995 ; „Wallabies és kenguruk”, 2003 ; Hume, 1999 ; Marlow, 1965 ; Maynes, 1995 )
Életmódja
A Parma-kenguru alapvetően magányosan éli életét, de jó körülmények között két-három egyed összeverődhet. Főleg éjszaka aktív, a nappalt a bozótban pihenve tölti. Különböző fűfélékkel táplálkozik. Veszély esetén gyorsan ugrálva menekül az aljnövényzetben kitaposott ösvényein. A kenguruk többségéhez hasonlóan a Parma-kenguruk is csendes állatok: sziszegéseket, halk morgást és kattogást hallatnak.
Élőhelye
A Macropus parma a nagy vízválasztó hegységben található a 0 és 900 m közötti magasságok között. Az elfoglalt élőhelyek nedves, sclerophyll erdők, vastag aljnövényzettel és füves nyílásokkal. A Parma wallaby előfordulhat száraz, eukaliptusz erdőkben és más, nedves, trópusi élőhelyekben is. ( „Nagy elválasztó hegység”, 2005 ; „Wallabies és kenguruk”, 2003 ; Campbell és Reece, 2002 )
- Élőhelyi régió: mérsékelt övi erdős, füves tisztásokkal
- Elterjedtsége: 0-900méter magasságban
- Átlagos magasság: 300m magasan
Szaporodása
A nőstények előbb érik el az ivarérettséget, mint a hímek, de mindkét nem még kétéves kora előtt szaporodásképessé válik. Az udvarlás során a hím a nőstény farát tapogatja mellső lábaival, illetve összedörgölik a fejüket.
A parma wallabynál az udvarlásos magatartás általában azzal kezdődik, hogy a hím többször megérinti a nőstény farát, közben farkát hullámozva mozgatja. Az udvarlást többszöri próbálkozás után a párosítás követi. Általában a párosodást megelőzően a hím az első mancsával a nőstény fejét a mellére helyezi. Ezen interakciók során a hím jellegzetes énekeket idéz elő, amelyek a nőstény érdeklődésének felkeltésére szolgálnak, a nőstény sziszeg, ami figyelmeztetésként működik. Bizonyítékok vannak arra is, hogy a szag- és hangjelek befolyásolják a nőstény párválasztását.
A parma kenguru március és július között szaporodik, tenyészidőszakonként egy utódot hozva életre. A terhesség ideje körülbelül 34-35 nap. Parma-kenguru egyetlen utódot hoz a világra, ami a többi erszényeshez hasonlóan igen fejletlenül, alig fél grammos embrióként jön a világra, és az anyja által nyalogatással kijelölt úton azonnal az erszénybe mászik. Itt ráakaszkodik az egyik mellbimbóra, és folyamatosan szopik, amíg megnő, szeme kinyílik, szőre kinő. Ekkor már kinézeget az anyai erszényből, de miután elhagyta azt, még sokáig vissza-visszatér szopni. Az újszülött az anya erszényében marad. Bár 30 hét után elég érett lesz az erszény elhagyására, a fiatalok 10 hónapos korukig továbbra is az anya mellett maradnak.
A nőstények ivarérettsége 16 hónap körül alakul, míg a hímek 20–24 hónap között érik el az érettséget. Az ivarérettségtől kezdve a nőstények megtermékenyülésének 30 naponként egy nap esélyük van. Két nappal a szülés után ismét peteérés van. Az újonnan megtermékenyített embrió a blastocysta stádiumába fejlődik, majd megáll a fejlődés (ezt az embrionális fejlettségben marad). Ez az embrió újból fejlődni, növekedni kezd, miután a már erszényben lévő kölyök képes elhagyni az erszényt. Ez kb körülbelül 30 hetes korban történik. A nagyobb kölyök továbbra is képes a fejét az erszény belsejébe dugni, ott a felső mellbimbókból szopni, még akkor is, ha a következő kis utód megszületett, és az erszényben található alsó mellbimbóhoz van tapadva.
Védettsége
Az először 1840-ben leírt Parma-kengurut a 19. század végén kihaltnak nyilvánították. Nagy meglepetés érte a tudósokat, amikor 1965-ben az új-zélandi Kawau-szigeten a törpekenguruk (Macropus eugenii) vizsgálata közben ráakadtak a faj néhány képviselőjére. Ezeket igyekeztek is begyűjteni, hogy a fogságban szaporítsák őket. Még nagyobb szenzációt jelentett, hogy 1967-ben Ausztrália földjén is „felbukkant” a félénk Parma-kenguru. Sokáig még így is ritkának tekintették. A CITES 1975-ben az I. függelékbe vette fel, 1977-ben áthelyeztette a II.-ba, majd 1979-ben törölte a nyilvántartásából. Ma elsősorban az erdőirtás és a betelepített ragadozók fenyegetik.
Élettertama
Vadonban az M. parma várható élettartama 6-8 év. Fogságban várható élettartama 11-15 év. ( „Parma Wallaby: Macropus parma”, 2002 )
Tápláléka
A parmai wallaby vagy wallabies növényevők, amelyek elsősorban nádfűből és lágyszárú növényrészekből táplálkoznak. ( Maynes, 1995 ; „Wallabies és kenguruk”, 2003 ; Maynes, 1995 ) Átlagos alapvető anyagcsere-sebesség: 257 kJ / d cm3O2 / g / óra
Fogságban a Bennett kenguruknál már leírtak szerint biztonsággal táplálhatók.
Tartása hazánkban:
Saját állományunk tartásának tapasztalata, álltaink viselkedése alapján nem problémás faj. A Bennettnél kisebb helyigénye miatt magyar viszonylatban könnyebben összeállítható egy megfelelő méretű, pl 10×10 méteres kifutó egy kisebb csapat részére. A kerítés igény sem feltétlen olyan magas, mint a Bennett kengurukénál ajánlott magasság, itt elegendő 140cm magas kerítés. Menedékházról itt is gondoskodnunk kell. Mi télen a fagy miatt a házban itatunk, így nem fagy be az állataink vize. A házban télen vastagabban almozzunk, nem csak a hideg ellen, hanem a nedvesség hatásosabb felszívása miatt is. Az állatok nem tűnnek félénkebbnek, mint a Bennett egyedek. Azokkal együtt is tarthatók. Nálunk a Parma nőstények megérkezése előtt erőteljesen udvaroltak a Parma hímek a Bennett lányoknak, azonban a Parma lányok csapatba helyezése után már kizárólag a saját fajtársukkal foglalkoznak. Méretük miatt a ragadozóktól való távoltartásra fokozottabb figyelmet szenteljünk. Egyéb viszonylatban gyakorlatilag megegyezik a tartásuk a Bennett wallabykéval.
Ellenségei
Hazájában a ragadozók közé tartozik a Canis lupus dingo , a Vulpes vulpes és az emberek, mind Ausztráliában betelepített fajok. A bennszülött ragadozók valószínűleg nagy kígyók és ragadozó madarak, amelyek fiatal örömökben áldoznának. A Parma wallaby rejtő színű, amely lehetővé teszi számukra, hogy keveredjenek a nádfűvel a környezetükben. Felnőttként nagy mérete megvédi őket a legtöbb őshonos ragadozóktól. ( „NSW Nemzeti Parkok és Vadvilág Szolgálata”, 2005 ) Magyarországon figyelnünk kell a róka, kutya, sakál kölykök esetében a nyest elleni védelemre. Bennett wallabyval való közös térben tartás esetén a kisebb ragadozók tartanak a nagyobb rokon méretesebb megjelenésétől, ami védelmet jelenthet a Parma kenguruk számára is.
Rokona
A Macropus nem 14 fajt számlál, ebből 8 wallaby a Notamacropus alnem tagja. Legközelebbi rendszertani rokona a Derby vagy más néven Tammal kenguru, ami kissé nagyobb termetű a Parma kengurunál, élőhelye pedig Ausztrália dél-nyugati részén található.
Védelmi státusza
A legtöbb forrás a makropus parmát veszélyeztetett / alacsony kockázatúnak tekinti. Az IUCN a fajt alacsony kockázatúként sorolja fel. Az Új-Dél-Wales Környezetvédelmi és Természetvédelmi Minisztériuma azonban elismeri, hogy a fajt veszélyezteti a állomány alacsony száma és korlátozott elterjedése. Korábban úgy vélték, hogy a vadászat eredményeként kihalt, azonban 1965-ben ismét vadon élő egyedeket fedezték fel a Kawau-szigeten, majd 1967-ben az ausztrál szárazföldön. ( „Wallabies és kenguru”, 2003 ; „NSW Nemzeti Parkok és Vadon élő Szolgálat”, 2005 )
CITES:
Nincs különleges státusz